× Biztosan furcsán fog hangzani a nem sportbarát olvasók számára, de nekem azzal vége a nyárnak, hogy a Tour de France mezőnye beér Párizsba. Legalábbis az izgalmaknak vége és azért valljuk be, augusztus kezdetével egyre többször jut eszünkbe az, hogy mindjárt vége a szünetnek. Engem például ki lehet kergetni a világból az iskolakezdős akciókkal. El nem tudom mondani, mennyire nem hiányzik a suli, és amikor belegondolok abba, hogy 1 hónap múlva ilyenkor már a padban fogok ülni, rámtör a hányinger. Szóval, a Tour véget ért, győzelemnek nem örülhettem, be kellett érjem egy 5. hellyel, ami végülis nem olyan katasztrofális az előzményeket figyelembe véve. Azóta már megnyugodtam, visszaállt a lelki békém, nem haragszom senkire, elfogadtam az eredményt. Az jobban aggaszt, hogy idén nem láthatom többet a kedvencemet versenyezni, ezt még nem sikerült feldolgoznom, vagy csak nem akarok beletörődni. Hátha még érez magában valamennyi kedvet a tekeréshez és ősszel elindul itt-ott... Mindegy, a múlt héten először a nyár során rámtört az unalom, ilyenkor előjön mindenféle nyavalyám és ugyan ezek nem halálos betegségek, sajnos több jelentőséget tulajdonítok nekik, mint kéne. Túlélem, vagyis remélem, hogy a nyaralásig elmúlik minden gondom és élvezhetem fennmaradó szabad napjaim. Kulisszatitok, de most elárulom, hogy évek óta próbálom meggyőzni a szüleimet arról, hogy menjünk el Franciaországba. Nem feltétlenül Párizsba vagy a legdrágább déli városokba vágytam, de így is mindig megkaptam azt, hogy ez egy drága ország - anélkül, hogy úgy 'istenigazából' utánnanéztek volna az áraknak. Nagy meglepetésemre idén könyörögnöm sem kellett - amúgy is feleslegesnek éreztem a dolgot, mert tudtam, hogy nincs sok beleszólásom: amikor tavasszal rákérdeztem, hol néznek szállásokat, azt a választ kaptam, hogy Dél-Franciaországban. Először néztem egy nagyot, hogy most ez komoly, vagy csak poén és úgyis megint Olaszorszába utazunk (egy kezem nem elég ahhoz, hogy összeszámoljam, hányszor voltam ott), de nem. Kisebb-nagyobb nyelvi nehézségek árán (tudniillik, a franciák a saját nyelvüket világnyelvnek tartják és ezért nem szívesen tanulnak idegennyelveket) sikerült is szállást foglalni Carcassonne-ban. Nekem egyből felcsillant a szemem, hiszen igenis sokat mondott ez a városnév. Sosem találnátok ki, úgyhogy segítek: természetesen a Tour de France-ról volt ismerős ezt a település, szép emlékeim kötődnek hozzá, ezért nagyon örültem, hogy oda megyünk. A gyönyörű középkori váráról híres Carcassonne nem messze a spanyol határtól, Toulouse-tól délre található, a Földközi-tenger partjától kb. 20-30 km-re, szóval nem egy mezei kisváros. Ahogyan szoktuk, a barátainkkal utazunk, a nagy távolság ellenére kisbusszal. A hosszú utat az én javaslatomra nem egyhuzamban tesszük majd meg. Ennek is külön története van: három éve pont Észak-Olaszországban voltunk (La Spezia), közel a francia határhoz. Én megláttam ebben a vissza nem térő lehetőséget és rábeszéltem a szüleimet, hogy szánjunk rá egy napot és menjünk el Monte-Carlóba. Amikor átléptünk a határon, megláttunk egy kis francia falut - Mentont -, és egyből beleszerettünk és mind megegyeztünk abban, hogy ide még egyszer visszajövünk. Innen jött az ötlet, hogy ha már arra visz az utunk idén, álljunk meg ott egy éjszakára. Másnap estefelé érkezünk majd Carcassonne-ba, közben pedig teszünk egy kisebb kitérőt Monacóban is (remélem, nem lesz akkora szél, mint 3 éve, mert megőrültem tőle). Szó, mi szó, ezt a nyaralást kifejezetten várom, mert végre egy olyan helyre megyünk, ami igazán érdekel.

„Nothing's ever what we expect”

Robin Schulz & Jasmine Thompson [Sun Goes Down]